2012. július 25., szerda

Mert a világmegváltó ötletek mindig a kocsmában születnek

Mostanában olyan furcsa, borongós a hangulatom, pont, mint az időjárás. Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy valahogy megszűntem én lenni. A mindig vidám és optimista, a legrosszabb szituációból is jót kihozó, energikus csajszi helyét átváltotta egy mindent rutinból tevő, kedvetlen, monoton, unalomra hajlamos, átlátszó szellem. Ez a negatív szmog, ami körüllengte létezésemet, rátelepedett az emberi kapcsolataimra is. Sem a párommal, sem a családommal nem viselkedtem úgy, mint ahogy kellett volna. Valahogy mindig a rossz szavak jöttek ki a számon, még ha nem is úgy gondoltam őket, valahogy mindig egyszerűbb volt duzzogni. Úgy éreztem, kezdem elveszíteni a kontaktot a külvilággal, és a világ beszűkül körülöttem.
Persze, biztosan közrejátszik az átmeneti pénztelenségem, a büszkeségemen esett csorba, hogy most a nyári hónapokban kvázi eltartott vagyok, és emiatt a kikapcsolódás sem volt zökkenőmentes, ahogy azt a múlt hétvégi balatoni nyaralás katasztrofális volta is jól prezentálja.
A szűkülő világ képzet odáig erősödött, hogy láttam magam 5 év múlva, félbehagyott mesterszakkal, bölcsészdiplomával, munkanélküliként, itt Magyarországon, célok, tervek, álmok nélkül. Láttam magam, ahogy a szeretett konyhában rabszolga vagyok a család mellett egy arctalan férjjel és 8 gyerekkel, akik nem hagyják abba a sírást, hogy elveszik az én, és átveszi helyét az ők, akiknek meg kell felelnem, és mellette nem tehetem azt, amit szeretek, mert az bűn, és különben is, ki vagyok én, hogy saját vágyaim legyenek? Ne kérdezzétek, honnan jöttek ezek a sötét gondolatok, hiszen nem volt különösebb ok, sem erre utaló jel, nem, semmi, ha ismernétek páromat, tudnátok, hogy semmi ilyesmi miatt nem kellene aggódnom! De valahogy mégis ezt a képet láttam magam előtt.

Azt mondják, az ember akkor talál igazán önmagára, ha kiesik a komfortzónájából. Úgy tűnik, nekem is egy hasonló, persze sokkal biztonságosabb lépés kellett: elmentem kocsmázni. Klisé, nem klisé, hogy honnan jött az ötlet? Régebben, mikor egyedül voltam, a haverokkal sokat jártunk el, igen, többnyire srácokkal, zenész-bölcsész cimborákkal, az egyetem elején jó világ volt, fiatalok voltunk, úgy éreztük, miénk a jövő, megtehetünk mindent, ami kimerült az esti fröccsözgetős-gitározós-beszélgetésekben, szerepjátékokban, koncertre járásokban, és igen, néha beestünk egy-egy egyetemi előadásra is, hogy aztán este elmondhassuk, mennyire nincs igaza sem a tanárnak, sem a filozófusnak, akiről épp beszélt, és megállapítottuk, hogy ezt mi a hatalmas élettapasztalatunkkal mennyivel jobban tudjuk. Az a társaság már felbomlott, persze messziről tartjuk a kapcsolatot, de tudjátok, ez már nem az igazi.
Szerettem azt az időt, és úgy gondoltam, egy kis nosztalgia jó lenne, egy kicsit újra fiatalnak lenni, egy kicsit visszatalálni ahhoz a hangulathoz.

Most még egy kis kliséismereti kérdés következik: ismeritek az amerikai filmekből visszaköszönő csapos figuráját? Tudjátok, aki meghallgat mindenkit, ad még egy italt, elveszi a kulcsod és taxiba pakol.
Az a szép ebben, hogy az én egyik legjobb barátnőmből csapos lett a maga 40 kg-jával (vaságyastól) és gyönyörű, hosszú, szőke hajával. Gondolhatjátok, hogy nem egy álommeló. Igaz, azt mondja, önbizalomtréningnek és konfliktuskezelés-kiképzésnek tökéletes. Nemrég végzett az egyetemen, építőmérnök diplomája van.
Két műszakban dolgozik, egyedül van, és azért pont őt vették fel, mert csinosabb volt a másik indulónál. Reggel 6-tól 6-ig, vagy este 6-tól 6-ig dolgozik, nincs segítsége, csak a rengeteg furcsa vendég, akikkel meg kell küzdenie nap mint nap. Azt mondja, nem fél, de azért néha tanácstalan, hogy mit tehet meg vagy hogyan szerelje le a fizető, ám annál részegebb vendégeket. Azt mondtam, hogy mindezt napi 8 órás, 500 ft-os fizetésért teszi? No igen, a szükség nagy úr, de legalább a jattot elteheti. Már ha van, mert azért mindannyian ismerjük a kocsmák ösztöndíjat nem kapó egyetemista és munkanélküli lecsúszott munkás vagy leszázalékolt, nyugdíjazott korosztály anyagi helyzetét és az ittas értelmi kapacitást. Mégis azt mondja, sokat tanul itt emberekről, és talán a jövőben tudja majd hasznosítani a megszerzett tudást. A szemében mégis ott a kétségbeesett kérdés, hogyan lesz ebből élet, egzisztencia, mi lesz szeptembertől, kéne az az MA képzés, csont nélkül f el is vették rá, de ha nem lesz rendes meló, ebből a pénzből nem lehet fizetni, főleg, hogy az albérletet is fenn kéne tartani. Diákhitellel meg amúgy is el van úszva, pedig csak két félévre vette fel, nem akar még több adósságot.

A lényeg a lényeg, úgy alakult, hogy meglátogattam, délelőtt, mert ő is egyedül volt, én is, és a nagy arctalan Facebookon megbeszéltük, hogy mindkettőnknek jól esne egy kiadós beszélgetés, hátha könnyítenénk egymás terhein. Odaértem reggel olyan 8 és 9 között, rendeltem egy üdítőt, és leültünk, üres volt a kocsma. Kivéve azt a matarészeg srácot, aki egymás után kérte ki a söröket, angolul volt hajlandó csak beszélni (tudjátok, van az a szint, amikor annyit ittál, hogy könnyebben és folyékonyabban megy az idegen nyelv, mint a sajátod). Mikor a barátnőm főnöke beugrott a "hihetetlenül jól nevelt, kicsit sem erőszakos", 5-6 éves forma, lakkozott körmű lánygyerkőccel [Angyalkának hívták egyébként] és még két kicsit idősebb lánnyal, egyedül maradtam a sráccal. Elmondta, azért iszik már egy hete, mert a barátnője egy heti! járás után kidobta, mert ő a meg nem értett zseni, egy alkoholista, és ezt nem szeretik a lányok. Említettem már, hogy ez a srác kb. 25 éves, az egyetemre jár, informatikus-könyvtárosnak készül, szóval ő  a jövő értelmisége, ő a jövő záloga. Olyan gyönyörű tervei vannak, mint " 25 gyerek 28 különböző anyától", akiknek majd fizeti a lakását meg az autót, mert ő vállalkozást indít. Beszélt valami kettéfűrészelt és összerakott 5-ös BMV-ről, és hogy bármikor letesz a haverjának 500.000 Ft előleget, és viszi a Lamborghinit , de igazából nem volt túl sok összefüggés a szavai mögött. Minden esetre kifizette az üdítőmet, majd elegánsan beájult az asztal alá, összepiszkította magát, majd kb. 2 óra múlva nagy nehezen sikerült hazaküldenünk. (A tulaj akkor már persze nem volt ott, robogott tovább a hihetetlenülelegáns kocsijával.) Meg kell mondjam, szerencsénk volt, mert egy hajléktalan jött be az utcáról, és csapvizet kért. Őt kértük meg, hogy segítsen kitessékelni a jövő nagy reménységét, a meg nem értett őrült zsenit, ahogy magát nevezte, és ő szívesen segített, hálából egy kevéske csapvízért. Így mindenki jól járt.   

Ezek után egy capuccino mellett, immáron nyugodtan beszélgetni kezdtünk a barátnőmmel. Végigvéve az ismerőseinket a régi társaságból, összeszedve, ki meddig jutott (éljen a 2006-os évfolyam), egy új, világmegváltó ötlet jutott eszünkbe, ami újra célt adott és energiát arra az időre, amíg mindketten befejezzük a tanulmányainkat, ami cirka másfél év: ha mindketten végeztünk, akkor nyakunkba vesszük a világot, és kiköltözünk Németországba. Ott a barátnőm a szakmájában gyakornokként kezdve jó eséllyel indul a ranglétrán, hiszen nagyon okos, jó képességű és szeret tanulni, egyszóval jó szakember. Én a magam jövőbeli 3 diplomájával csak elhelyezkedem majd, hiszen a másfél év alatt meg tudok tanulni németül, így legalább nem megy pocsékba a diákmunkával keresett pénzem. Ha meg nem, hát nekem nem büdös a munka, szívesen megyek akár takarítónak vagy konyhalánynak is. Üsse kavics, a párom is velünk jöhet, és higgyétek el, amilyen sokat tud a szakmájában, játszva talál majd munkát.

Amint látjátok, sikerült kitűzni egy remek célt, amiért érdemes tenni, és küzdeni, ami újra kicsalta a napsugarat borongós hangulatom felhős egére.

Addig is azonban el kell mondanom: Magyarország, én így szeretlek!








2012. július 24., kedd

Darázsmácsik

Így hívtam kiskoromban az ízes gasztronómusok által grízes metéltnek nevezett ételt. Mivel nagymamám volt az általános iskolai szakács, és jól kiképezte a konyhásokat, így nem szörnyű menzai förmedvényként él bennem az emlék, annak ellenére, vagy pont azért, mert a gimiben szinte soha nem ettem ilyet.
A nagymamám mestere a nyújtott tészta készítésének, pillanatok alatt vékonnyá varázsolja a tésztát, és hihetetlen pontosan és precízen vágja csíkokra. Persze neki rendelkezésére áll - ahogy ő szokta mondani, majd ha te is ennyi tésztát gyúrsz, mint amennyit én eddig, akkor neked még jobban fog menni! - a sok éves tapasztalat, egy régi nyújtófa és gyúródeszka.
Én ezek hiányában is úgy döntöttem, megpróbálom, lesz, ami lesz. Egész finom, bár kicsit sótlan ebéd kerekedett belőle.

500 g lisztet 2 tojással [1 jó kis házi tojás is elég lett volna, de , némi sóval (ízlés szerint) összegyúrtam annyi langyos vízzel, amennyit felvett. Kb. 2 dl. lehetett, vagy valamivel kevesebb. Azt tudom, hogy viszonylag kemény tésztát kell kapni, szóval dolgoztam vele rendesen, meg is fájdult kicsit a kezem.
Aztán, figyelve, hogy mindig lisztes maradjon a tészta és soha ne ragadjon össze, a lehető legvékonyabbra nyújtjuk. Ez után összehajtogatjuk, majd vékony csíkokra vágjuk. Ennyi a házi tészta.
Közben kevés olajon feltettem pirulni a búzadarát, majd miután színt kapott, kicsit sóztam, felöntöttem egy kis vízzel (kísérletezőbb kedvűek ezt a lépést gyümölcslével is megtehetik, csak javít a dolgon) és tovább pirítottam folyamatosan kevergetve, amíg újra nem lett darás állapotú. Közben lobogó vízben kifőztem a tésztát. Itt arra érdemes figyelni, hogy ez gyorsabban kész van, mint a bolti. Végül leszűrtem, és összekevertem a grízzel. Otthonról kapott baracklekvárral és porcukorral tálaltam.



Azért azt hozzátenném, hogy akinek nincs a fent említett eszközökből és tapasztalatból, az is nyugodtan hozzákezdhet, az én gyúródeszkám az asztal lapja volt, a nyújtófám egy nagyobb befőttesüveg, a tapasztalatot pedig a szorgalom és a kísérletezőkedv pótolta.


2012. július 23., hétfő

Annyira finomat ettünk

A Balcsiról hazafelé megálltunk Kaposváron, hogy egy kicsit dőzsöljünk. Párom kólát és sütit kívánt, én pedig sütit cappuccinóval.
Nem volt egyszerű vasárnap délelőtt nyitott, felszerelt és hangulatos cukrászdát találni, igaz, nem is ismerjük a várost egyáltalán. Arra gondoltunk, hogy a Főtéren biztos találunk valamit, hát besétáltunk. Az első hely, ahová betértünk, jónak tűnt, azt leszámítva, hogy nem volt süteményes pult és süti sem. Nemrég nyitottak, csak fagyival szolgálhattak, azt is inkább elvitelre. Úgy döntöttünk, keresgélünk tovább.
A második hely igazi süteményesbolt, csak éppen a nyitva tábla ellenére zárva találtuk. Sebaj, majd az újonnan nyílt korzó, ott csak találunk egy helyet, ahol adnak nekünk sütit meg kólát! Hát nem. Ki volt írva hogy sütemény és ételbár, de süti egy szál sem. Feladtuk hát, mondván, sétáljunk vissza a kocsihoz, majd sütök valamit itthon. Szerencsére egy másik útvonalon jöttünk, a főtér egy másik leágazó utcáján. Végül ott találtunk egy nyitott kávézót, ahol süti is volt. Épp nyitottak, szóval dupla szerencse. Kis terasz, fehér bútorok, szép, cukrászdai falak, azzal a jellegzetes konditorei mintával, az összhatás mégis inkább kávézós hangulatú. Sajnos a nevét nem tudtam megnézni, nem is figyeltem, mert ezer más dolog foglalkoztatott. Kikértük a kávét és a süteményt.
Nah ezt akartam megmutatni nektek! Ha tehetitek, keressétek meg ezt a helyet, mert isteni finom süteményeik vannak. Párom KÖNNYŰ CSOKIS kockát kért, és tényleg, habkönnyű tészta és krém, nagyon finom volt, én pedig egy szelet MOZART TORTÁT ettem, ami kicsit töményebb csokoládés krémből és tésztából állt, de egyáltalán nem volt émelygős, sőt, tökéletes harmóniában voltak az összetevők a marcipánnal, és az az egyenletes csokimáz!
Tényleg próbáljátok ki egyszer, ha arra jártok. És ha esetleg valaki tudja a nevét a helynek, és ideírná, annak nagyon hálás lennék!

És nézzétek a sütiket:


2012. július 18., szerda

Túrógombóc

A receptet a desszert.eu-ról hoztam, az ottani receptekben eddig még soha nem csalódtam, és nagyon szemléletes és egyszerű elkészíteni a fázisfotók alapján szinte bármit!

Azért ide is bemásolom, hátha valakivel kibabrálna a technika ördöge:
500 g félzsíros tehéntúró
120 g búzadara
3 db tojássárgája
3 db tojásfehérje
1 db citrom héja
1 csipet

Már ismertek, azért elmondom, hogy a pontos mennyiségeket igyekeztem követni, de mivel valahol (kb. két éve) elkeveredett a digitális mérlegem, és nem lett meg azóta sem, így csak mérőpohárral kb-ra sikerült reprodukálnom az arányokat. 
Tehát az elkészítés menete: a túrót elkeverjük a tojássárgájával és a búzadarával, majd egy kis ideig állni hagyjuk (kb. 2 óra).  Ezt követően felverjük a tojásfehérjét, majd óvatosan a masszához adjuk. Én csempésztem bele egy kis vaníliát is, belereszeljük a citrom héját, összekeverjük, majd vizes kézzel gombócokat formázunk és lobogó vízben megfőzzük. 
Ha okosak voltunk, akkor a zsemlemorzsát teflon edényben kicsit megpirítottuk már, és így a vízből egyből mehetnek a kis gombócok beforgatásra. 
A tálalásnál szabad a vásár, van aki tejföllel, porcukorral, szörppel, sziruppal, öntettel, vagy ezek kombinációjával szereti, én most maradtam a hagyományos verziónál. 
Íme:



2012. július 11., szerda

Rakott krumpli kicsit másként: darált hússal

Megint ott tartunk, hogy spórolás van, meg hűtőleolvasztás, meg hasonló szépségek. Nem szeretem a nyarat, mert szinte semmi bevételem nincs, hiába dolgozom, a lakbért meg fizetni kell.
No de szerencsére otthonról kapunk szuper és friss kerti hozzávalókat, amiből garázdálkodhatok a konyhában. Így született meg a következő étel is:

Darált húsos rakott krumpli
Először is megfőztem néhány nagyobb szem burgonyát héjában, csak úgy, mintha sima rakott krumplit készítenék. Aztán persze meghámoztam.
Elkészítettem a ragut, amihez egy csomag pulyka darát húst használtam. Először egy fej vöröshagymát apróra szelve olajon megpirítottam, majd beletettem a darált husit, sóztam, borsoztam, tettem bele még maradék gyros fűszerkeveréket és belekockáztam 2 aprócska házi paradicsomot a héja nélkül, csak hogy ne maradjon meg. Aztán úgy döntöttem, hogy némi olasz fűszer nem árt neki, így került bele kis oregano és bazsalikom is Eztán kis vízzel felengedve puhára főztem a husit. Mikor kész volt a ragu, egy jénai üvegtálba kis olajat öntöttem, szeltem rá egy réteg krumplit, kicsit sóztam, ment rá a ragu, arra kis tejföl, arra egy kevéske vékonyra szelt bacon kockázva, és egy kis só, majd újra krumpli. Ismételtem a folyamatot, amíg a tál meg nem telt. Utolsó réteg a krumpli volt, arra ment a megmaradt tejföl (összesen egy nagy pohárral fogyott el), kis só, és az egész tetejére a múltkorról megmaradt füstölt sajtot reszeltem. Isteni volt! Felkerült a rendszeresen készítendő ételek listájára.   



Nézzétek el, de a képek ritka rossz minőségűek lettek:(.

2012. július 4., szerda

Otthon ünnepeltünk - Képriport

Párom 25 lett, és egy ilyen jelentős eseménynek jelentős ünneplés is dukál! Képriport következik Misefáról:)!

 Uzsonnára kürtőskalács
 KISöcsémmel Gáborom
 Mama settenkedik
 Celeb! Nah ki ismeri fel a padtársunkat?
 Helyzetkép napernyővel
 Finom:)
öhöm-köhöm
 Így tekeredik a kalács
 Párban szép 1
 Párban szép 2
 Párban szép 3
 Párban szép 4
 Párban szép 5
 Mamival
 Mami + ünnepelt
 Bátyus a "napos"
 Csoportkép
 A két új lakó
 Mindenki
 Vacsi
 Hugival


 Torta
 Le ne dobd!
 Az ajándék: egy nagy doboz újságpapír
 Olvasd már!
Nah, végül megvan ám:)!

Ezt követően pedig, reményeim szerint elárasztom a blogot halas receptekkel!!!!:):):)
Összesen 18-an voltunk, dupla adag kürtőskalács, nagy bográcsos pincepörkölt/sűrűgulyás, és jó sok innivaló fogyott el, a hangulat pedig...amint látjátok:)!
Jó nagy családom van, igaz?:)