2012. december 9., vasárnap

Adventi mese

Még a régi blogomra írtam egy mesét. Nagyon szerettem, és arra gondoltam, megosztom veletek itt újra, hogy aktuális lett megint. A kihívásba pedig véleményem szerint simán belepasszol, szóval ez lenne nekem az Advent. Fogadjátok sok szeretettel!

****************************************************

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, hol a hegyek süvegcukorból magasodnak, a fenyőfák fondant-tűleveleikkel integetnek csokoládétörzseikről, és a felhők vattacukorból bolyhosodnak, ott, ha felnéztek az égre, megpillanthatjátok a karácsonyi mennyországot. Kristálycsengettyűk és marcipánrózsák díszítik kapuját, és a házakat mézeskalácsból és tojáshabból készítette egy nagyszakállú mesterember.
Egy ilyen kis házikóban, a Gesztenyeszív utca 8-ban élt Lili, a pillehajú kisangyal nagyszüleivel, Pille anyóval és Pille apóval.
Karácsony tájékán nagy a sürgés-forgás, hisz a kis angyalkák dolga, hogy süteményeket varázsoljanak a földi emberek, gyermekek és hobbiszakácsok, gasztrobloggerek és anyukák álmaiba. Mert az a sok habos-babos finomság, muffin és cupcake hegy nem magától keveredik ám a magadfajta háziasszony álmába, szorgos angyalkezek sütögetik nagy munkával.
Lili szerette ezt az ünnepet, a karácsonyi illatok, a fahéj és narancs mindig megihlették, és a legfinomabb álomsütemények és torták kerültek ki a kezei közül. Csillámcukorral és tojáshabbal vonta be kedvenc süteményének, a marcipános keksznek a tetejét, ezzel kedveskedve az arra érdemeseknek, akik itt a földön egyik oldalukról a másikra fordulva hangos hümmögések és nyammogások közepette álmodták meg a másnapi recepteket és írták meg, tették közzé Lili csodás díszítőfortélyait. Munkáját olyan egyediség jellemezte, hogy a járatlan szem is gyorsan felismerte, hogy csak ő követhette el azt a tortát vagy mézeskalácsot.
Az ilyen mesés adománynak gyorsan híre megy ám, főleg a minigrincsek földjén. Ha bepillantotok a  süvegcukorhegy mélyébe, azok a ronda kis lények, azok a minigrincsek, akik sajnos nem tudnak sütni, de igen szeretik az álompitéket. Ki is lettek tiltva a karácsonyi mennyországból, mert ügyetlenkedéseik és mókázásaik idegesítették a szorgosabb társaikat. Mivel ügyetlenek voltak, ezért nem is tudtak gyakorolni, sütögetni, ám jól emlékeztek még azokra a mesés illatokra, amik ilyenkor belengték a világot. Így aztán fel is bolydulnak az év ezen szakaszában, érzik, itt a cselekvés ideje, és el-el csennek párat a lehulló morzsákból.
Az egyik leghuncutabb mind közül, Zsombi, az idei karácsonyra igen merész tervet eszelt ki. Már napok óta ki sem jött a süvegodújából és két barátjával Leóval és Poldival egyre csak fúrt-faragott. Senki sem tudta, mire készülnek. Összehordtak olvasztott karamellt és elszenesedett kekszeket - még a legügyesebb angyalkák is  odaégetik néha a tepsi süteményt, és azt ilyenkor egy nem túl elegáns mozdulattal kiborítják a marcipánkapun, pont a süveghegyi fenyőerdőbe - és csak ragasztottak és nevettek, és kalapáltak, míg nem karácsony napján elkészült a nagy mű. Hat darab, fejenként két-két angyalszárny, tökéletes mása Liliékének.
Zsombi azt a furmányos tervet eszelte ki, hogy barátaival felöltik az angyalszárnyakat, belopóznak a marcipánrózsa-kapun és annyi süteményt lopnak el, amennyit csak tudnak, így az angyalok Lilit is lezavarják a süvegcukorhegy mélyére, és majd akkor ott befogják ők a konyhába, és kénytelen lesz sütni a minigrincseknek a sok-sok finomságot. Már csak egy icike-picike apróság hiányzott ahhoz, hogy nekilássanak a Lilirabló hadművelethez. Az alapanyagokból kifolyólag az angyalszárnyak feketék lettek, és így rögtön lebuktak volna az igazi angyalkák előtt.
A megoldás szenteste érkezett, ugyanis az egyik szállító-angyalka megcsúszott a jeges úton és az összes csokipöffeteget elejtette, a porcukor pedig még sokáig ott szállingózott a fenyőfák között. A három lurkó sem volt rest, fogta a szárnyacskákat és jól belehempergette őket a porcukorba.  Így már szakasztott angyalszárnyaknak néztek ki. A jómadarak magukra öltötték az elkészült kellékeket, el is indultak, és gond nélkül - bár lopakodva és meglapulva - bejutottak az angyalok házacskái közé.
Liliék házát gyorsan megtalálták, csak a szimatukra kellett hallgatni, az orruk vezette őket. Jöhetett a terv második része. Kilesték, hogy a nagyszülők mikor mennek el a nem túl közeli boltba beszerezni az újabb adag fahéjport és kandírozott narancsot, majd bekopogtak. Nagy rumlit akartak csinálni, megijeszteni Lilit, aztán felfordítani a konyhát. Ehelyett mi történt? Lili ajtót nyitott nagy mosollyal, betessékelte a három fiút, leültette őket a hófehér és kristály díszekkel telerakott asztalhoz, kis türelmet kért, és a sütőből finom fehércsokoládé sapkákat varázsolt elő. A csibészek úgy meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk, nem győztek ámulni, a csodálatos lakás és a kedves fogadtatás úgy elnémította őket, hogy azt is elfelejtették, miért jöttek. A kellemes meleg elfeledtette velük a küldetést, és Lili kedvessége megbabonázta Zsombit. Már nem akarta a felfordulást, csak Lili közelében lenni, segíteni neki, beszélgetni vele, és talán egy icike-picike puszit csenni. A sors fintora, hogy a következő kínált süti pont a habcsók volt. Mikor kiment érte Lili a spájzba, a fiúk összedugták a fejüket, jajj, most mi legyen. Nem kulloghattak vissza szégyenszemre eredmény nélkül, de nem akarták bántani sem ezt a csodálatos, szorgos kis angyalkát.
Közben Lili, aki nem volt olyan könnyen megtéveszthető, mint gondolták, kint a spájzban szintén azon gondolkodott, mi tévő lehetne. Egyrészt megsajnálta a három jóbarátot, akik ilyen nagy veszélyt vállaltak egy kis sütiért, másrészt bántotta az önérzetét, hogy be akarták csapni, hiszen olyan jó a szimata, azonnal megérezte az olvadt karamell és égett süti eltéveszthetetlen szagát. Meg aztán Zsombi igazán fess fiú és annyira szép a mosolya, nem lehet ő rossz grincs. Elhatározta, hogy alkut ajánl a srácoknak.
Mikor visszaért a fiúk épp szép csendesen, telepakolt zsebbel akartak kiosonni a lakásból.
-Megálj! - kiáltotta Lili. Zsombi, Leó és Poldi összerezzentek. Visszafordultak szemlesütve, majd Zsombi szólalt meg először.
-Ne haragudj Lili, de messze földön híres a tudásod, és mi csak szerettünk volna egy kicsit karácsonyt nálunk, a süvegcukorhegy belsejében is.
Lili csak mosolygott, visszahívta a fiúkat és egy hatalmas adag tejszínhabos kakaót készített, majd elmeséltette velük az egész cselszövést. A fiúk pedig hálás szemmel meséltek mindenféléről. Furcsa, szeretetteljes hangulat áradt el ezeknek a minigrincseknek a szívében. Még sosem éreztek ilyet, mindig csak a csibészkedés meg a lókötés tette őket boldoggá.
Miután eltelt jó másfél óra, Lilinek eszébe jutott, hogy új barátainak talán ő örül, no de Pille apó és anyó nem fog, sőt, ha hazaérnek, úgy kipenderítik őket a mézeskalács házikóból, hogy a lábuk sem éri a porcukorösvényt. Együtt gondolkodtak hát, mi lenne a megoldás, hogy máskor is találkozhassanak, és a fiúk nehogy lebukjanak, míg végül Lilinek támadt szuper gondolata.
Gyorsan marcipánt és mákot vett elő, összegyúrta kis tojásfehérjével, porcukorral és keményítővel, kinyújtotta, kiszaggatta, megsütötte és beszórta porcukorral. Így lett hat pár új, finom illatú angyalszárny. A régieket pedig eltüntette. A csibészek lelkére kötötte, hogy ne mondják el senkinek, hogy segített, ne egyék meg a szárnyacskákat és látogassák meg őt minél gyakrabban és meséljenek még neki a lenti világról. Zsombiék örömtől sugárzó arccal vették át a rögtönzött ajándékot, megfogadtak mindent grincsbecsszóra, ami olyan, mint egy megszeghetetlen eskü, és gyorsan kiugráltak az ablakon, mert hallották, ahogy Pille apó és Pille anyó már ott csoszog a kertkapuban.
El is jutottak szépen a marcipánkapuig, többen köszöntek nekik útközben, senki nem gyanakodott. Mikor aztán elhagyták karácsony mennyországot, Leó és Poldi lekapta a szárnyakat, szépen el is rejtette a harmadik savanyúcukorfa tövében, de Zsombi csak állt szomorúan, és Lilire gondolt, meg a habos kakaóra. Társai hiába noszogatták, őt valami furcsa erő húzta visszafelé, és mikor végre nagy nehezen rábólintott, hogy társai leszedhetik róla a szárnyakat, különös varázslat történt. A szárnyak ugyanis nem mozdultak. Feszegették jobbról, feszegették balról, azok bizony végérvényesen ott ragadtak Zsombi hátán. A két barát kétségbe esett, ám Zsombi valahogy inkább boldogságot érzett és azt, hogy ennek így kellett lennie. Nagy nehezen megnyugtatta barátait, útjukra bocsátotta őket, meghagyva nekik, hogy jövőre újra eljönnek, felöltik az angyalszárnyat és megkeresik karácsony mennyországban, mert bármi lesz is, ő most visszasétál a nagykapun és új életet kezd, mert így vissza már nem mehet a minigrincsek közé. Összeszedte minden bátorságát, és belépett a marcipánrózsák alá.
Nagy meglepetésére ott ténfergett Lili, és mikor meglátta Zsombit, a nyakába ugrott.
-Hát sikerült a varázslat! - lelkendezett. -Nem mertem hinni, csak remélni, hogy visszatérhetsz. Most már te is angyal lettél, mert megvan benned a szeretet! Tudod, ez a süti angyalszárny az eltévedt, de szeretettel teli lelkek süteménye. Aki ebből készült szárnyat vesz magára, és alkalmasnak találtatik, angyallá válik! Úgy szerettem volna hinni, hogy te leszel az egyik! Gyere, mondjuk el Pille apónak és Pille anyónak!
Azzal kézen fogta a meglepődött fiút, és hazasietett vele. Zsombi pedig boldogan ment a lány mellett, és elhatározta, hogy méltóvá válik ehhez a karácsonyi csodához és ehhez az apró kis cseles angyalkához aki ott szökdécsel mellette és aki ennyire bízott benne. 







[Köszönöm Mohának (mohakonyha) az inspirációt, Móninak (praktikák sok gyerekhez) a sütireceptet és nektek, hogy olvastok!]



1 megjegyzés: