2012. december 14., péntek

A mai ebédem

Semmi extra, nem diétázom, csak annyira jól laktam a szagákkal, hogy nem kívántam mást, csak egy nay pohár banános almaturmixot és mézeskalácsot.
A turmix a csudaklassz szülinapi ajándék turmixgéppel készült (2 banán, két hámozott és kicsumázott alma, 2 dl tej és érzésre citromlé, turmixolás, és két nagy pohárnyi cucc lesz belőle), a mézesek pedig Moha receptje alapján (csak én nem díszítettem őket).

Szülinapom - otthon

Otthon is megünnepeltük ám a szülinapomat, és mindenképpen szeretném nektek elújságolni, milyen volt.
Először is édesanyám annyi kocsonyát készített, hogy megszámolni sem lehetett a tányérokat. És nem ám csak bürkés-körmös kocsonyát, neeem. Volt abban mindenféle füstölt és nem füstölt husi is! Isteni volt, egész hétvégén azt ettük, és nem azért, mert muszáj volt, hanem azért mert jajj, de finom volt. Egy kicsit sajnálom, hogy nem készült róla kép. A főzés maga pénteken este-éjjel történt, csakúgy, mint a kimerítés. Így reggelre már meg is szilárdultak a kicsikék. Ez volt a reggeli. Ez után a fiúkkal elmentünk a mamához, mert az karácsonyi ajándékot le kellett festeni. Majd mutatok itt a blogon előtte-utána képet. Ehhez mondjuk nem kellettem volna, de a mamánál lenni jó, úgyhogy nem volt kérdés, hogy én is megyek. Mint később kiderült ezt nagyon jól tettem, hiszen addig otthon készült a születésnapi tortám, ami szintén megér egy misét, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a mamánál még jól meg is ebédeztünk. És hát olyan, de olyan finomat ettünk!!! Gyengébb idegzetűek most ne olvassanak tovább! Még nyáron talán vittünk a mamának két nyuszit, Gyömbért és Kommandóst. Gyömbér szép vörös szőrű férfivá cseperedett, míg Kommandós terebélyes fekete-fehér nyúlhölgy lett pár hónap alatt. A probléma ott kezdődött, amikor a két ifjú elkezdett egymással hmm...ismerkedni. Nagymamám pedig nem akar télire nyuszikat, így nem volt kérdés, hogy a sorsuk előbb utóbb a családi asztalon fog beteljesedni. Én ezt nem is olyan nagy titkon reméltem már, mikor elhoztuk őket az alomból. Nem tudom, ettetek-e már nyúlhúst, ha nem, mindenképpen kóstoljátok meg! Isteni, főleg ha jól van elkészítve. És úgy képzeljétek el, hogy a két nyuszi kiszolgált egy egész családi ebédet, értve ez alatt a jelenlévő 7 családtagot (ebből 3 férfiember) plusz még az otthon maradottaknak is jutott. És az ebédet is egésznek értsétek! A nyúlhúslevest követte a nyúlpaprikás és a nyúlpörkölt, és a főétel fokhagymás sült nyúl volt.   
Az ebéd után az egész család levonult Misefára, hogy meg legyek köszöntve. Kávéztunk, aztán jött a torta!  Hát, mit mondhatnék? Gyönyörű volt. Még régen mutattam huginak egy képet, és ő az alapján készítette el a dekorációját. Nézzétek, milyen csodás. Természetesen édesanyám készítette a belsejét és vonta be a tortát a kalandosan megszerzett cukrászbevonóval (köszi András:)). Mandulakrémes volt a belseje, és futtában készült, mert pénteken még a hazaérkezésünk előtt meg kellett lennie, hogy ne gyanakodjak. Persze a mi családunkban már nincs olyan, hogy ne gyanakodna az ünnepelt, hogy lesz torta, de az ilyen kis látszatdolgok akkor is nagyon fontosak!

 Torta kívülről-belülről

A tortát pedig hatalmas nagy hűtőláda (40 literes) követte, tele ajándékokkal.
Kettőt egy csapásra... láda, mint csomagolás és mint ajándék
Kaptam egy édesanyám által megbuherált Zalai Hírlap címlapot, és rengeteg konyhai kütyüt, többek között a hőn áhított üveges turmixgépet! Nem akarom felsorolni, mi minden lapult a dobozban, nem is az a lényeg, hanem hogy mindenki benne volt, és az, hogy én is olvashattam az újságot bontogatás közben, és hogy ismét jó hangulatú szülinap volt, amire gyerekpezsgővel koccinthattunk.


 
Aztán nagybátyáméknak a hóhelyzet miatt el kellett menniük, de közben meg befutottak Pistikéék (családi barátok) és velük iszogattunk, játszottunk, beszélgettünk, sőt jól meg is fürdettük egymást a hóban, csak úgy, mint a régi szép időkben.

Azt elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült, kerek egy nap, jó szülinap volt.
Jah, és másnap párom szülei is megköszöntöttek, bonbonnal, és horgolós könyvecskével, meg horgolótűvel, meg horgolós fonállal. Ez jelzés volt az univerzumtól, mert hát múlt karácsonyra ugyanilyen csomagot kaptam öcsköstől, de sajnos nem volt érkezésem nekiállni tanulgatni. Most viszont már semmi nem állíthat meg, hogy elsajátítsam legalább az alapokat. Pláne azért mert párom édesanyja gyakorlatban is megmutatta, hogy kell, és csak úgy fejből rittyentett egy cuki hópihét, fél óra alatt!  

Hát így lettem én 25 éves ... azt hiszem, az idei beszámolóknak vége, jövőre ugyanitt, csak épp akkor a 26.-at.

2012. december 9., vasárnap

Adventi mese

Még a régi blogomra írtam egy mesét. Nagyon szerettem, és arra gondoltam, megosztom veletek itt újra, hogy aktuális lett megint. A kihívásba pedig véleményem szerint simán belepasszol, szóval ez lenne nekem az Advent. Fogadjátok sok szeretettel!

****************************************************

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ott, hol a hegyek süvegcukorból magasodnak, a fenyőfák fondant-tűleveleikkel integetnek csokoládétörzseikről, és a felhők vattacukorból bolyhosodnak, ott, ha felnéztek az égre, megpillanthatjátok a karácsonyi mennyországot. Kristálycsengettyűk és marcipánrózsák díszítik kapuját, és a házakat mézeskalácsból és tojáshabból készítette egy nagyszakállú mesterember.
Egy ilyen kis házikóban, a Gesztenyeszív utca 8-ban élt Lili, a pillehajú kisangyal nagyszüleivel, Pille anyóval és Pille apóval.
Karácsony tájékán nagy a sürgés-forgás, hisz a kis angyalkák dolga, hogy süteményeket varázsoljanak a földi emberek, gyermekek és hobbiszakácsok, gasztrobloggerek és anyukák álmaiba. Mert az a sok habos-babos finomság, muffin és cupcake hegy nem magától keveredik ám a magadfajta háziasszony álmába, szorgos angyalkezek sütögetik nagy munkával.
Lili szerette ezt az ünnepet, a karácsonyi illatok, a fahéj és narancs mindig megihlették, és a legfinomabb álomsütemények és torták kerültek ki a kezei közül. Csillámcukorral és tojáshabbal vonta be kedvenc süteményének, a marcipános keksznek a tetejét, ezzel kedveskedve az arra érdemeseknek, akik itt a földön egyik oldalukról a másikra fordulva hangos hümmögések és nyammogások közepette álmodták meg a másnapi recepteket és írták meg, tették közzé Lili csodás díszítőfortélyait. Munkáját olyan egyediség jellemezte, hogy a járatlan szem is gyorsan felismerte, hogy csak ő követhette el azt a tortát vagy mézeskalácsot.
Az ilyen mesés adománynak gyorsan híre megy ám, főleg a minigrincsek földjén. Ha bepillantotok a  süvegcukorhegy mélyébe, azok a ronda kis lények, azok a minigrincsek, akik sajnos nem tudnak sütni, de igen szeretik az álompitéket. Ki is lettek tiltva a karácsonyi mennyországból, mert ügyetlenkedéseik és mókázásaik idegesítették a szorgosabb társaikat. Mivel ügyetlenek voltak, ezért nem is tudtak gyakorolni, sütögetni, ám jól emlékeztek még azokra a mesés illatokra, amik ilyenkor belengték a világot. Így aztán fel is bolydulnak az év ezen szakaszában, érzik, itt a cselekvés ideje, és el-el csennek párat a lehulló morzsákból.
Az egyik leghuncutabb mind közül, Zsombi, az idei karácsonyra igen merész tervet eszelt ki. Már napok óta ki sem jött a süvegodújából és két barátjával Leóval és Poldival egyre csak fúrt-faragott. Senki sem tudta, mire készülnek. Összehordtak olvasztott karamellt és elszenesedett kekszeket - még a legügyesebb angyalkák is  odaégetik néha a tepsi süteményt, és azt ilyenkor egy nem túl elegáns mozdulattal kiborítják a marcipánkapun, pont a süveghegyi fenyőerdőbe - és csak ragasztottak és nevettek, és kalapáltak, míg nem karácsony napján elkészült a nagy mű. Hat darab, fejenként két-két angyalszárny, tökéletes mása Liliékének.
Zsombi azt a furmányos tervet eszelte ki, hogy barátaival felöltik az angyalszárnyakat, belopóznak a marcipánrózsa-kapun és annyi süteményt lopnak el, amennyit csak tudnak, így az angyalok Lilit is lezavarják a süvegcukorhegy mélyére, és majd akkor ott befogják ők a konyhába, és kénytelen lesz sütni a minigrincseknek a sok-sok finomságot. Már csak egy icike-picike apróság hiányzott ahhoz, hogy nekilássanak a Lilirabló hadművelethez. Az alapanyagokból kifolyólag az angyalszárnyak feketék lettek, és így rögtön lebuktak volna az igazi angyalkák előtt.
A megoldás szenteste érkezett, ugyanis az egyik szállító-angyalka megcsúszott a jeges úton és az összes csokipöffeteget elejtette, a porcukor pedig még sokáig ott szállingózott a fenyőfák között. A három lurkó sem volt rest, fogta a szárnyacskákat és jól belehempergette őket a porcukorba.  Így már szakasztott angyalszárnyaknak néztek ki. A jómadarak magukra öltötték az elkészült kellékeket, el is indultak, és gond nélkül - bár lopakodva és meglapulva - bejutottak az angyalok házacskái közé.
Liliék házát gyorsan megtalálták, csak a szimatukra kellett hallgatni, az orruk vezette őket. Jöhetett a terv második része. Kilesték, hogy a nagyszülők mikor mennek el a nem túl közeli boltba beszerezni az újabb adag fahéjport és kandírozott narancsot, majd bekopogtak. Nagy rumlit akartak csinálni, megijeszteni Lilit, aztán felfordítani a konyhát. Ehelyett mi történt? Lili ajtót nyitott nagy mosollyal, betessékelte a három fiút, leültette őket a hófehér és kristály díszekkel telerakott asztalhoz, kis türelmet kért, és a sütőből finom fehércsokoládé sapkákat varázsolt elő. A csibészek úgy meglepődtek, hogy tátva maradt a szájuk, nem győztek ámulni, a csodálatos lakás és a kedves fogadtatás úgy elnémította őket, hogy azt is elfelejtették, miért jöttek. A kellemes meleg elfeledtette velük a küldetést, és Lili kedvessége megbabonázta Zsombit. Már nem akarta a felfordulást, csak Lili közelében lenni, segíteni neki, beszélgetni vele, és talán egy icike-picike puszit csenni. A sors fintora, hogy a következő kínált süti pont a habcsók volt. Mikor kiment érte Lili a spájzba, a fiúk összedugták a fejüket, jajj, most mi legyen. Nem kulloghattak vissza szégyenszemre eredmény nélkül, de nem akarták bántani sem ezt a csodálatos, szorgos kis angyalkát.
Közben Lili, aki nem volt olyan könnyen megtéveszthető, mint gondolták, kint a spájzban szintén azon gondolkodott, mi tévő lehetne. Egyrészt megsajnálta a három jóbarátot, akik ilyen nagy veszélyt vállaltak egy kis sütiért, másrészt bántotta az önérzetét, hogy be akarták csapni, hiszen olyan jó a szimata, azonnal megérezte az olvadt karamell és égett süti eltéveszthetetlen szagát. Meg aztán Zsombi igazán fess fiú és annyira szép a mosolya, nem lehet ő rossz grincs. Elhatározta, hogy alkut ajánl a srácoknak.
Mikor visszaért a fiúk épp szép csendesen, telepakolt zsebbel akartak kiosonni a lakásból.
-Megálj! - kiáltotta Lili. Zsombi, Leó és Poldi összerezzentek. Visszafordultak szemlesütve, majd Zsombi szólalt meg először.
-Ne haragudj Lili, de messze földön híres a tudásod, és mi csak szerettünk volna egy kicsit karácsonyt nálunk, a süvegcukorhegy belsejében is.
Lili csak mosolygott, visszahívta a fiúkat és egy hatalmas adag tejszínhabos kakaót készített, majd elmeséltette velük az egész cselszövést. A fiúk pedig hálás szemmel meséltek mindenféléről. Furcsa, szeretetteljes hangulat áradt el ezeknek a minigrincseknek a szívében. Még sosem éreztek ilyet, mindig csak a csibészkedés meg a lókötés tette őket boldoggá.
Miután eltelt jó másfél óra, Lilinek eszébe jutott, hogy új barátainak talán ő örül, no de Pille apó és anyó nem fog, sőt, ha hazaérnek, úgy kipenderítik őket a mézeskalács házikóból, hogy a lábuk sem éri a porcukorösvényt. Együtt gondolkodtak hát, mi lenne a megoldás, hogy máskor is találkozhassanak, és a fiúk nehogy lebukjanak, míg végül Lilinek támadt szuper gondolata.
Gyorsan marcipánt és mákot vett elő, összegyúrta kis tojásfehérjével, porcukorral és keményítővel, kinyújtotta, kiszaggatta, megsütötte és beszórta porcukorral. Így lett hat pár új, finom illatú angyalszárny. A régieket pedig eltüntette. A csibészek lelkére kötötte, hogy ne mondják el senkinek, hogy segített, ne egyék meg a szárnyacskákat és látogassák meg őt minél gyakrabban és meséljenek még neki a lenti világról. Zsombiék örömtől sugárzó arccal vették át a rögtönzött ajándékot, megfogadtak mindent grincsbecsszóra, ami olyan, mint egy megszeghetetlen eskü, és gyorsan kiugráltak az ablakon, mert hallották, ahogy Pille apó és Pille anyó már ott csoszog a kertkapuban.
El is jutottak szépen a marcipánkapuig, többen köszöntek nekik útközben, senki nem gyanakodott. Mikor aztán elhagyták karácsony mennyországot, Leó és Poldi lekapta a szárnyakat, szépen el is rejtette a harmadik savanyúcukorfa tövében, de Zsombi csak állt szomorúan, és Lilire gondolt, meg a habos kakaóra. Társai hiába noszogatták, őt valami furcsa erő húzta visszafelé, és mikor végre nagy nehezen rábólintott, hogy társai leszedhetik róla a szárnyakat, különös varázslat történt. A szárnyak ugyanis nem mozdultak. Feszegették jobbról, feszegették balról, azok bizony végérvényesen ott ragadtak Zsombi hátán. A két barát kétségbe esett, ám Zsombi valahogy inkább boldogságot érzett és azt, hogy ennek így kellett lennie. Nagy nehezen megnyugtatta barátait, útjukra bocsátotta őket, meghagyva nekik, hogy jövőre újra eljönnek, felöltik az angyalszárnyat és megkeresik karácsony mennyországban, mert bármi lesz is, ő most visszasétál a nagykapun és új életet kezd, mert így vissza már nem mehet a minigrincsek közé. Összeszedte minden bátorságát, és belépett a marcipánrózsák alá.
Nagy meglepetésére ott ténfergett Lili, és mikor meglátta Zsombit, a nyakába ugrott.
-Hát sikerült a varázslat! - lelkendezett. -Nem mertem hinni, csak remélni, hogy visszatérhetsz. Most már te is angyal lettél, mert megvan benned a szeretet! Tudod, ez a süti angyalszárny az eltévedt, de szeretettel teli lelkek süteménye. Aki ebből készült szárnyat vesz magára, és alkalmasnak találtatik, angyallá válik! Úgy szerettem volna hinni, hogy te leszel az egyik! Gyere, mondjuk el Pille apónak és Pille anyónak!
Azzal kézen fogta a meglepődött fiút, és hazasietett vele. Zsombi pedig boldogan ment a lány mellett, és elhatározta, hogy méltóvá válik ehhez a karácsonyi csodához és ehhez az apró kis cseles angyalkához aki ott szökdécsel mellette és aki ennyire bízott benne. 







[Köszönöm Mohának (mohakonyha) az inspirációt, Móninak (praktikák sok gyerekhez) a sütireceptet és nektek, hogy olvastok!]



2012. november 30., péntek

Németes reggeli - Ruszlisaláta

Párom Hamburgban evett ruszliból készült ételt, és nagyon ízlett neki. Úgy gondoltam, én is nekiveselkedek, és keresek valami izgalmas receptet az interneten, mert a ruszlit szeretem, de úgy magában elég intenzív íze van. Hát, mondanom sem kell, rengeteg leírást találtam magyarul arról, hogy hogyan készítsük el a ruszlit házilag, de aztán hogy a kész ruszlit hogyan használjuk fel, arról szinte semmi. Párom azt mondta megkérdezi a német kollegákat, de mire megérkezett a válasz, nekem már készen volt a tervem a saját kis salátámra, ami egyszerű volt ugyan, de finomnak ígérkezett, és hát ki mondta, hogy jót csak iszonyú bonyolult dolgokból lehet kihozni?

Fogtam 5 db közepes burgonyát, amit héjában sós vízben megfőztem. Három tojást is keményre főztem. Megpucoltam őket és felkarikázva egy tálba tettem. A Ruszlit (Bismarck) és a hagymát lecsöpögtettem, a ruszlit felcsíkoztam, és az is ment a salátába. Sóztam, borsoztam, végül pedig tartármártást készítettem és leöntöttem az egészet, összekevertem és folpackkal lefedtem. Egy fél napot és egy éjszakát pihent a hűtőben és utána volt igazán finom. Pirítóssal és gyümölcsteával tálaltam. Nem utoljára készült nálunk ez az étel, és valószínűleg a ruszli is többször fog az asztalra kerülni.



Frissítés:
A ruszli kérem szépen hagymával eltett savanyú apróhal. A salátába például heringes került, de más halakból is készülhet a ruszli.

2012. november 28., szerda

Aszaltszilva leves Seafalcontól

Ez egy a régi blogomon megjelent recept. Több okból is aktuálissá válik, ezért arra gondoltam, hogy áthozom. Egyrészt nagyon régen volt már főzős bejegyzés. Másrészt a mostani blogkóstolóról lemaradtam. Harmadrészt pedig karácsony tájékán nagyon jól jöhet egy ilyen kis egyszerű, de nagyszerű, ünnepi gyümölcsétel.

Tehát ez egy régi blogkóstoló eredménye, olvassátok szeretettel!!!
**************************************************
Nem tudom, hogy feladat-e, de azt hiszem, illik néhány szót írni a blogról, ha már egyszer ennyire belemélyedtem.
A legfontosabb felfedezésem: tele van káposztával!!! Én pedig imádom a káposztát! A második legfontosabb felfedezésem: tele van nehéz és jó ételekkel! Nálam ez a kettő majdnem hogy összekapcsolódik. A harmadik: interkulturális! Ez azt jelenti, hogy volt néhány érdekes recept, érdekes hozzávalókkal, amik elképzelésre nagyon érdekes és szokatlan ízhatást eredményezhetnek! Szeretem az érdekest és újat!
Aztán persze akadtak még megfigyeléseim:
  1. Két emberre ezekből a receptekből? Jaj, mi lesz ebből...
  2. Végre egy borscs recept! Nem is egy! Tuti megfőzöm valamelyiket!!!
  3. Milyen közvetlen a szerző! Pirospont!
  4. Hobbiparaszt?- önironikus, jó stílus:)
  5. De jó, hogy a feleségéről is ír!
  6. Fele ételnevet még sosem hallottam! Mindig tanul az ember!És egy ilyen világutazótól érdemes is tanulni!!!
Kicsit ellinkeskedtem a főzős feladatot pont ezek miatt az indokok miatt, és a legkevésbé kalóriadús receptet választottam, olyat, ami két emberre sem túl sok. Minden esetre azt megígérhetem, hogy visszatérek még ehhez a bloghoz nyáron, mikor baráti összejövetelt tervezek sok pasas résztvevővel, mert iszonyatosan felkeltette az érdeklődésemet egy-két recept. Igaz, egy jó kritikához az is hozzá tartozik, hogy elmondjam, ez a blog nem ínyenc elitgasztronómusoknak szól, nem fogtok találni benne michelin-csillagos ételeket vagy pöpec és elegáns tálalást. Ez a blog egyszerű, laktató és kalóriadús, ugyanakkor finom ételeket kínál. Olyanokat, amik után elég sokat kell majd mosogatni...

És akkor a recept:
Aszalt szilva leves pirított dióval

Felkockáztam egy zacsi aszalt szilvát. Egy lábasban feltettem forrni egy liter vizet, cukrot úgy ízlés szerint, beledobtam 10 szegfűszeget és mivel nem volt egész fahéj, ezért őröltet, csak úgy érzésre. Mikor a víz forrt, beletettem a szilvát, öntöttem bele másfél deci bort, forraltam kicsit, aztán beleöntöttem egy doboz habtejszínt. Újraforraltam, majd levettem a tűzről és kitettem az ablakpárkányra. Mostanában ott hűtjük a cuccokat a koliban. Közben egy marék diót feldaraboltam, és száraz serpenyőben megpirítottam, majd lemorzsolgattam a héját. A hideg levesre szórva tálaltam.
Igaz, nem a legszebb színű leves, de az íze ellensúlyozza ezt, így azt kell mondjam, Valentin napra tökéletes választás.



2012. november 18., vasárnap

És ha nem szeretem a csokit?

Akkor, mikor ez kiderül, elég furán néznek rám az emberek. Ilyenkor jön a mentegetőzés, hogy hát persze, azért a joghurtosat, meg az epreset, meg a kekszeset megeszem, meg úgy nagyon nincs baj a töltöttel vagy a különleges ízesítésűekkel, de hát ez van. Alapvetően nem szeretem a csokit. Rendben van de akkor milyen alternatíva létezik?
Ezt a bejegyzést azoknak szánom, akiknek van a rokonai között hasonlóan elvetemült mint én, és édességet szeretnének vásárolni (kicsit bűnözni). Talán tudok ötleteket adni. Sajnos nem fizetett a bejegyzés, annak ellenére, hogy csak néhány márkát hozok (pedig el bírnám viselni, hogy ezért a bejegyzésért hatalmas édességhegyekkel fizessenek!).
Nézzük az én kedvenceimet:

1. alternatíva: a fehér csokoládé. Erről a vélemények megoszlanak, hiszen nem is csoki, nincs benne kakaóbab. Ennek ellenére iszonyatosan finom! Főleg, ha levendulával ízesítik! Íme az én kedvenceim ebben a kategóriában:
 Ilyenkor lassan szezonja lesz a forrócsokizásnak, melegen ajánlom kipróbálásra ezt a terméket (Metróban kapható), nagyon krémes és lágy a végeredmény!
  Ha már mindenáron csoki, akkor legyen! Ez a legfinomabb táblás, magasan veri mindet, kivéve talán a Lidlis epres-fehércsokit!Meg a saját készítésű levendulásat!

2. kategória: nápolyi

Klasszikus mégsem csokiként gondolunk rá. Íme a legjobbak - figyelem, az ítélet teljesen szubjektív!
 A Boci legfinomabb nápolyija, a kókuszos!
 Milka Wafeliniből kizárólag az eredeti!Megunhatatlan

Ehhez nem is fűznék hozzá semmit!

A világklasszis! A legjobb! Csak sajnos az ára is a csillagokban!

3. kategória: Kinder

No igen, azt hiszem, ezek valahol félúton lehetnek a sütemény és a csoki között. Imádni való az összes, nem lehet vele hibázni! Húsvétkor mindig megmondjuk a családnak, hogy semmilyen más édességet nem kérünk, köszönjük, csak ezeket:








És azt tudtátok, hogy a Rafaellot is a Kinder gyártja? És az sem csoki, és pont ezért nagyon-nagyon finom!!!
4. kategória: a gumicukor

Elérkeztünk kedvenc kategóriámhoz, engedtessék meg nekem, hogy erről egy kicsit több ínycsiklandó képet hozzak! Most faltam be egy csomag fantasztikus Balla-Ballát, és talán ez indított el bennem valamit, hogy meg kéne írnom ezt a bejegyzést....
Szóval ha gumicukor, akkor Haribo! Nem is lehetne ez másként. Van ezerféle, színesek, szépek, finomak viccesek, mi kell még? Jah hogy nem biztos, hogy egészségesek? Erről egyrészt megoszlanak a vélemények, másrészt pedig a gumicukor olyan, mint az Egyszerű dal: néha ilyen is kell!

Íme a kedvenceim:







Amint látjátok, párba rendeztem őket! Ti tudtok választani? Mert én nem!

És végül az 5. kategória, és azt hiszem, ehhez tényleg nem kell hozzáfűznöm semmit:

A képeket a google képkeresőjében találtam! Remélem, tudtam segíteni? Nektek mi a kedvenc édességetek?






2012. november 2., péntek

Fahéjas almaleves

Imádom a gyümölcslevest, még télen is. Igaz, nem mindig kívánom a hagyományos meggyes fajtát, ezért most kísérleteztem egy meggy nélküli télies ízvilágúval. Ez a recept ráadásul pont beleillik Nyamm elképzeléseibe, hiszen a legfontosabb alapanyaga 4 közepes méretű alma.

Lássuk hát a szilárd hozzávalókat:

  • 4 közepes méretű alma hámozva, magozva, szeletelve
  • 1,5 citrom hámozva, félbevágva
  • 1 evőkanálnyi darabos fahéj (persze lehet őrölt is)
  • pár szem szegfűszeg
  • 2 csomag vaníliáscukor
Most jöjjenek a folyékonyak:

  • 0,7 l víz
  • 2 dl hab tejszín
  • 1 löttyintés rum (ha gyerekeknek készül akkor rumaroma) 
 Az almát és a citromot a vízben a fűszerekkel és a vaníliás cukorral felforralom, majd takarékra állítom a gázt. Belekeverem a rumot, majd a legvégén hozzákeverem a folyékony tejszínt. Még egyszer gyorsan összerottyantom, és aztán kész is. Vigyázok rá, hogy ne legyen sokáig a tűzön, mert különben az alma megszottyad.

Tejszínhabbal tálalom. Szerintem langyosan is nagyon finom, de hidegen az igazi. Viszont valamiért harmadnapra bekásásodott. Igaz, normál esetben nem szabadna megérnie a másnapot sem egy kis méretű családnál sem, csak éppen én egyedül voltam rá.